1860-ban hagyta jóvá a „Csallóköz Szerdahelyi Casinó” megalakulását a pozsonyi helytartótanács – a „hatvanhárom úriember” alapította egyesület elnökéül Bartal György királyi tanácsost, a magyar akadémia tagját választották, alelnöke Prileszky István, titkára Kondé Gyula, pénztárnoka Petőcz Sándor, könyvtárnoka Fekete János, a választmánya pedig Nagy László, Petőcz István, Platthy Gyula, Krascsenics Ferenc, Szelle István, Bartal János és Ollé Ignác lett.
A vallásos szellemiségben létrejött, csak magyar állampolgárokat befogadó kaszinó célja a dunaszerdahelyi járás keresztény értelmiségének társadalmi egyesítése és a művelt magyar társas élet fejlesztése volt. Ebből a célból, ahogyan alapszabályzatuk is megfogalmazta, könyvtárt alapítottak, hírlapokat, folyóiratokat járattak, társas összejöveteleket, szórakoztató és ismeretterjesztő előadásokat tartottak, vitaesteket rendeztek.
Tiltották a politizálást, illetve a hazárdjáték is szigorúan tilosnak számított. Az évi 12 pengő tagdíj befizetésével a tagoknak jogában állt az egyesület helyiségeit látogatni, könyvtárát használni, rendezvényeire járni stb. 1860-ban Szent István-napi ünnepséget kívánt szervezni a Kaszinó vezetősége, amelytől hatóságilag eltiltattak, mégis küldöttséget menesztettek a fővárosba, valamint a Szent György-templomban tartottak megemlékezést.
A Csallóköz legrégibb kultúregyesülete rövidesen Dunaszerdahely és az egész vidék kultúréletének egyik letéteményese lett. „Virágkorában a közélet minden megnyilvánulására kiterjesztette jótékony hatását. Segélyezett, jótékonykodott, fejlesztette az Isten és a haza iránt való szeretetet, hatalmas könyvtárával, folyóirataival a művelődés fontos céljait szolgálta, ébren tartotta és fejlesztette a társas életet és hathatósan támogatta a magyar irodalmat.” – írja a Csallóközi Hírlap a Kaszinóról szóló összefoglalójában. Az alapítók közül kiemelkedett munkájával Kondé Gyula, aki Bartal királyi tanácsos halála után (1865), annak fia, Bartal János elnöklete alatt az alelnökséget is ellátta.
Nagy Attila helytörténész