Hogy készül a töpörtyűs pogácsa egy majdnem négyévessel?
Első, és legfontosabb szabály: csakis takarítás előtt lévő lakásban fogjunk hozzá bármiféle közös konyhai művelethez! A tejet meglangyosítom és a gyermekre bízom, hogy belemorzsolja az élesztőt. Mivel tudom, hogy lesz, ami mellépotyog, eltűnik a végtelenben vagy a talpára ragad, ezért egy picivel mindig több élesztőt mérek ki, mint amennyit a recept ír. Míg ő morzsolgat, én kimérem az összes többi hozzávalót. Na jó, megengedem neki, hogy a sót ő szórja a tálba.
Ha felfut az élesztő, azt is ő öntheti oda. Mivel gyakran gyúrok/dagasztok otthon tésztát, természetes volt számomra, hogy a gyerekemnek is odaadom kipróbálásra, hadd gyúrmázzon kedvére. A csel ebben az, hogy először mindig én gyúrok -ha úgy érzem, jó lesz a tészta állaga, átadom a fiatalúrnak a munkát. Ő általában letelepszik a földre, lába közé fogja az edényt és dolgozik. A mancsa melegétől pedig csodálatos folyamatok indulnak meg a tálban: munkához lát a sikér, bontakozik az élesztő. És hagyom a kis élmunkásomat, hadd gyúrja, gyömöszölje akár 25-30 percen át, ha úgy tartja úri kedve. Mikor elunja, a tésztát gondosan betakargatva eltesszük aludni. Ha sietős, akkor a minimumra állított sütőben (valahol a 30 és 40 fok között) 30 percet, ha ráérős napunk van, akkor a pulton pihenget őkelme egy órát.
Mikor a tészta szépen megkelt, a lisztezett pultra borítjuk – persze közösen, aztán jöhet a sodrás. Cuki látvány, ahogy a nagy sodrófával igazítja, egyengeti a kis inasom a terebélyes kupacot. Van neki gyerekméretű sodrófája is, de az csak a gyurmához jó. Rendes adag tésztához emberes szerszám dukál! Természetesen utómunkára szükség van, a tésztát ugyanis a lehető legvékonyabb lepedővé kell nyújtani. Majd jöhet a darált töpörtyű (mi a tepertőt otthon nem ismerjük).
Kenegetünk: ő mázol, én arra figyelek, hogy lehetőleg mindenhova és egyforma vastagságban kerüljön a finomságból. Töpörtyűje válogatja, amennyiben kívánja, ilyenkor lehet sózni, borsozni is a zsíros réteget. És itt jön a csavar a történetben: rendesebb háziasszony ilyenkor nekifogna szépen (ahogy az édesanyjától vagy a nagymamájától tanulta) hajtogatni. Aztán várna, sodorna, hajtogatna, várna, sodorna, hajtogatna…még rendesebb helyeken a töpörtyűt is több rétegben oszlatnák el a tésztán. Én viszont sose voltam efféle úri huncutságok híve. Helyette a tésztát jó vékonyra sodrom, eloszlatom rajta az összes töpörtyűt, majd feltekerem szépen, mint a kakaós kalácsot. Aztán a kígyó egyik végét a közepére hajtom, a másikat pedig rá, és a tésztát letakarva 15-20 percig pihenni hagyom. Évek óta így csinálom, eddig még senkinek sem tűnt fel a turpiszság!
Míg a tészta pihen, különféle előkészítő munkálatokat végzünk: két tepsit – esetleg három kisebbet (majd mindjárt mondom, miért) kibélelünk sütőpapírral, felverünk egy tojást, és a nagy, kivágókkal teli dobozból előkotorjuk a megfelelő méretű pogácsaszaggatót. Közben meggyőzöm a gyermeket, hogy sem a csillag, sem maci nem éppen ideális formája a pogácsának.
Mindezek után a tésztát kb. 2 cm vastagságú téglalapra nyújtom, éles késsel beirdalom a tetejét (hogy még finomabb, ropogósabb legyen a végeredmény). Itt már a kis kukta nagyon türelmetlen, kezében a szaggatóval gyorsan munkához lát, én pedig tempósan tepsire pakolom a pogácsákat. Ilyenkor érdemes nagyon gyorsnak lenni, mert a gyermek nem onnan vág ki egy-egy újabb pogácsát, ahol épp a sorban következne (tehát a széléről), hanem onnan, ahonnan neki tetszik. Márpedig rendszerint a közepéről tetszik. Meg összevissza. Ezért jobb az elején tisztázni, hogy egy tepsire valót ő szaggathat ki, a többit majd anya. És ha okosak vagyunk, először egy kisebb tepsire rakosgatjuk a kis praclija által összenyomkodott, csálé pogácsákat. (Majd, ha már úgy érzem, megmutatom neki, amit annak idején nagyanyám tanított nekem, s pogácsasütésnél mindig nekem osztott feladatul. Hogy a pogácsák még szebbek, magasabbak és formásabbak legyenek, két tenyere között sodorgatta, alakítgatta a remekműveket. Az ő pogácsái bizony sosem dőltek az oldalukra sütés közben, mint a részeg emberek.)
Amint az első tepsi betelt, helyet cserélünk, és ő a tojást megkaparintva menten ihlettel teli festőművésszé lényegül át, aki az összes pogácsa tetejét kis ecsetével szorgosan bepacsmatolja. Anya pedig közben menti a szép, réteges tésztából, ami még menthető. Jó, persze, finom lesz majd az is, amit az összegyúrt maradékból készítünk, de azt nem lehet ízes rétegekre bontogatva eszegetni. Márpedig bárki, bármit mondjon is, a pogácsa úgy ízlik leginkább!
Ha a piktor végzett, mehet a mű a 180 fokosra előmelegített sütőbe, ahol nagyjából 30 perc alatt eléri a kívánt formát és állagot: szépen megemelkedik, teteje és alja pedig pirosra- ropogósra sül. Nekünk pedig csak a türelmetlen és tehetetlen várakozás marad nyálcsorgatva az íncsiklandó illatokkal egyre jobban telítődő lakásban. Tudom, tudom, nehéz kivárni, míg ehetőre hűl.