A nő, aki egy évig ágyban maradt
Az Adrian Mole-sorozat írónője, Sue Townsend olyan történetet írt meg, amelyet nyugodt szívvel rá tudnánk húzni a karanténkultúrára. A nő, aki egy évig ágyban maradt című könyv eléggé abszurd, sőt, inkább már a furcsa kategóriába tartozik, de mintha az írónő előre látta volna, mit hoz 2020 a világba.
A történet szerint egy ötvenéves nő, Eva Brown-Bird már nem bírta elviselni a családi agybajokat, ezért úgy döntött, hogy nem száll ki a saját ágyából. Természetesen csak azután, hogy az ikrek elmentek az egyetemre, ő pedig a pincétől a padlásig kitakarította az egész házat. Az angliai kisvárosban szinte alig történt valami, azonban az a hír, hogy egy asszony egy éven keresztül ágyban akar maradni, elég gyorsan szárnyra kelt.
Brian Beaver, Eva férje csillagász, a tudományok embere, aki nem igazán tudta elfogadni felesége viselkedését, mivel így most kire marad a házimunka, ki főzi meg a vacsoráját, ki vasalja ki az ingeket, amelyekben munkába járhat. Azt hiszi, Eva depressziós lett a gyerekek kirepülése után, pedig Eva tizenhét éve azt várja már, hogy ifj. Brian és Brianne (semmi kreativitás az ikrek neveiben) eltűnjenek otthonról, s azt tegyen, amit akar.
A gyerekei egyébként matematikai zsenik, de valójában lélektelen automata mind a kettő. Evának, amíg ágyban tölti az időt, több mindenen sikerül elgondolkodnia, például azon is, hol rontották el a gyerekek nevelését. A könyvben újabb és újabb szereplők, karakterek bukkannak fel, akik valamilyen problémával küszködnek. Feleség-anyós, anya-lánya, szerető-feleség kapcsolatokra derül fény, s mikor Eva megtudja, hogy Brian nyolc éve csalja őt a munkatársnőjével, Titaniával, megkönnyebbül. Evának szüksége van az emberek segítségére, hogy boldogulni tudjon, hogy ételt és italt kapjon, hogy foglalkozzanak vele, de van egy pont, ami már számára túlzásnak minősül.
Az ablakpucoló, Peter és a furgonos jóbarát, Alexander érti őt meg a legjobban, és Alex lassan beleszeret a Evába. A könyv olvasása közben az ember rájön, mindig időt kell szakítani a családra, beszélgetni szerettenkkel és támogatni egymást a bajban. Ha magunkat is szeretjük, sokkal könnyebb elfogadni a világot olyannak, amilyen.
A párbeszédek nagyon kedvesek, itt-ott idegesítő tud lenni a kötet, de az ember a történet olvasása közben inkább kikapcsol, mintsem a külső tényezőkkel foglalkozik. Ez a kötet azoknak szól, akiket megvisel lélekben (és testileg is) a karantén helyzet, no, meg maga a vírus jelenléte.