Elhatároztuk, hogy vegyszer mentesen fogunk kertészkedni.
Eleinte furcsán néztek ránk emiatt, mintha csak valami városi hóbort lenne, melyet idővel sutba vágunk majd, de a kitartás bennünket igazolt. Nálunk is megtermett minden, ugyanolyan minőségben és mennyiségben, mint a szomszédnál, ahol a vasárnapi autómosás és fűnyírás mellett a szombat esti permetezés is a hetente ismétlődő elmaradhatatlan tevékenységek listáján szerepel. Ahogy a kapálás és a gyomlálás is.
Azt gondolom, és az eddigi évek tapasztala is ezt mutatja, nem kell a kertem rabszolgájává válnom ahhoz, hogy betakaríthassam a munkám gyümölcsét. A kiskert számunkra a kikapcsolódás, a gondolkodás helye, örömforrás, melyben mértékkel, a családnak, a saját asztalunkra termelünk, szívvel, odaadással.
Szinte látom is magam, ahogy csinos kannával öntözgetem a növénykéimet a magaságyásokban. A vizet pedig nem a kútból, hanem az ereszcsatorna alatt álló hatalmas amforából engedem hozzá. Nyáron egy önfenntartó kiskertet néztünk meg a Szigetközben, ott találkoztam először ezekkel a hatalmas vízgyűjtő edényekkel. Első ránézésre megtévesztik az embert – olyanok, mintha agyagból készültek volna, pedig csak műanyagok.
Így viszont könnyebben mozgathatóak. Az ereszcsatornákat ezekbe vezetik, így az esővíz bennük gyűlik össze. Fedelük is van, hogy ha kevés lenne bennük a víz, ne váljanak szúnyogok vagy békák tanyájává. A fedelük pedig virágtartó is lehet, akár egy szépséges muskátli is trónolhat rajtuk. Az edény alsó részén csap található, ezen keresztül töltögethetem majd a kannámat a legegyszerűbben.
Most épp november van, egyre rövidebbek és sötétebbek a napok, de a kiskert, a buja magaságyások gondolata jóleső izgalommal tölt el. A neten keresgélek, információkat gyűjtök arról, mit hogyan érdemes párosítani, mely növények szeretik egymás társaságát, melyek hátráltatják egymást a fejlődésben. Izgalmas, új tudásra tehetek szert – alig várom, hogy mindezt a valóságban is kipróbálhassam.